„VIII. Testvérvárosok kupája nemzetközi ökölvívótorna”
2008. szept. 22., hétfő, 21.07.00


masolat_tvk_2008_serdulo_54_kg_bajnok_vaczi_rihard_halasi_box_club_573_20080922210119_651.jpg

Kiskunhalason nyolcadik alkalommal rendezték meg a Testvérvárosok Kupája elnevezésű nemzetközi ökölvívó tornát.


. Ebben az évben a korábbi évek tapasztalatai alapján két naposra bővült a program a szervezők ezzel szerettek volna lehetőséget biztosítani, hogy az olykor igen messziről – pl. a lengyelországi Nowy Sacz - érkező  versenyzők legalább két alkalommal szorítóba léphessenek, illetve a hazaiak is szokhassák a „sorozat terhelést”, amire az egy napos versenyeken nem nyílik mód.

Végül is 13 egyesület 113 bokszolója nevezett, közülük 98 versenyző küzdött meg a szorítóban. A verseny szakmai színvonalát jelzi, hogy az utolsó napon érkezett meg a magyar ifjúsági válogatott keret edzőjének, Metzger Józsefnek a nevezése, aki elindította azokat az öklözőket, akik számára a halasi verseny egyúttal válogató volt a mexikói világbajnokságra.

Külföldről: a Spartac Subotica (Szerbia) - Antelj Tomislav edzővel-, Spartak Komarno (Szlovákia) - Györffy György vezetésével - és a lengyel Nowy Sacz Golden Team - csapatfőnök Jerzy Galara - egyesületek neveztek, összesen 29 versenyzővel, azaz a mezőny 25 %-a érkezett határon túlról. Közülük kiemelkedtek a komáromi (pár galántai versenyzővel kiegészült) klub öklözői, akik végül is legjobb külföldi csapatként zárták a versenyt és több különdíjat is elvittek.

Magyarországról: Gyöngyös, Szeged, Szolnok, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza, Pesterzsébet, a Harangi, a Pártos SE és a házigazda Halasi Box Club öklözői léptek ringbe.

 

babos_laszlo_junior_48_tvk_2008_bajnoka_189_20080922210119_837.jpg

A versenybíróság elnöke Olajos Zoltán (Mezőtúr), elnökhelyettese Szabics László (Kecskemét), titkára Pályi Sándor (Kecskemét) volt. Vezetett és pontozott: Karnits Péter (Mezőtúr), Csikai István (Kecskemét) és Tabajdi Bence (Kiskunmajsa). Tájékoztató bíró: Mester Sándor (Kiskunhalas), versenyorvos Dr. Ördögh Csaba (Kiskunhalas). A szervezőbizottság elnöke Szabó Lajos (Kiskunhalas).

Helyszín: Kiskunhalas, Bibó István Gimnázium Horváth István Sportcsarnoka

Nézők: szombaton kb. 300 fő, vasárnap kb. 150 fő

 

Eredmények (elöl a győztesek):

Bemutató mérkőzéseket bokszoltak:

Szombaton:Herczeg Zsolt (Szolnok) – Forró Lukács (Komárom), Szabó Florian (Szabadka) – Lepen Simon (Komárom), Gál Konrád (Szeged)  - Vidra Patrik (Szolnok), Horváth László (Harangi SE.) – Marius Kaczmarczyk (Nowy Sacz).

Vasárnap: Gál Konrád (Szeged) és Fodor Álmos (Halasi Boksz Club)

 

szolnoki_hazi_donto_junior_66_kg_bajnok_toth_mark_86_20080922210119_102.jpg

A hivatalos mérkőzések eredményei:

(Rövidítések: Spartac Subotica =Sub. , Spartak Komarno = Kom., Nowy Sacz = NS., Gyöngyös = GySE., Szolnok= Szoln., Kecskemét = KSC, Hódmezővásrhely = Hódm., Kiskunfélegyháza= Kkf., Pesterzsébet= Pesterzs., Kiskunhalas = HBC).

 

Serdülők

 

38,5 kg. (4 induló): az első napon Gálos Viktor (Kkf.) egyhangú pontozással veri a komáromi Csonka Máriót, utána a testvére ugyanígy Szabó Gyulát (Kkf). A döntőt ők ketten vívják, nagyon szép mérkőzéssel. Édesapjuk – egyben edzőjük – kérésére, aki nem akart „testvérharcot” nem hirdettek eredményt, a vége: döntetlen.  A 3. helyen Csonka és Szabó végzett. 

 

42. kg. (2 induló): Szentes Kristóf (Kom.) ellen Sánta Cristophert (HBC) leléptetik, így ő a bajnok a halasi srácé az ezüst.

 

44. kg. (3 induló) Az első napon Rózsa Richárd (Gyön.) egyhangú pontozással veri Horváth Istvánt (Kkf.), majd a döntőben ugyanígy alulmarad Herczeg Róberttel (KSC) szemben. Bajnok: Herczeg (KSC), második Rózsa (GySE), harmadik Horváth (Kkf.)

 

46. kg (2 induló) Baranyi Győző (KSC) az 1. menetben döntő fölénnyel veri Kerékgyártó Alexet (GySE)

 

51 kg. (5 induló).

Az A csoportban Konkoly Tamás (Kkf.) egyhangú pontozással veri Deák Tamást (KSC) és ezzel bajnok.

A B csoportban az első napon Herczeg Erik (Szoln) egyhangú pontozással veri Farkas Richárdot (KSC). A döntőben alulmarad Tonté Richárddal (KSC) szemben.

Bajnok: Tonté (KSC), 2. Herczeg E. (Szoln), 3. Farkas R. (KSC).

 

54. kg. (6 induló).

Az A csoportban szombaton Berta Tibor (Szeged) megosztott pontozással veri Kovács Pált (Hmvh.). A másik mérkőzésen a nagyon harcias halasi Váczi Richárd a lengyel Darius Koralt. A vasárnapi döntőben a helyiek nagy örömére a folyamatosan támadó Váczi felőrölte Bertát, aki szépen helytállt, de  2:1 arányban alulmaradt.

Bajnok: Váczi (HBC), 2. Berta (Szeged), 3. Kovács (Hmvh.) és Darius Koral (NS)

A B csoportban Dáni Gábor (Hmvh.) ellen Szeri Gergő (HBC) a 2. menetben feladja, így az előbbi bajnok, az utóbbi második.

 

60. kg. (3 induló) Az első napon Denis  Memetovicz (Sub) a második menetben feladásra kényszeríti a halasi Molnár Kornélt. A döntőben a komáromi Kovács Patrik hatalmas, igazi adok, kapok küzdelemben legyőzi a szerb fiút.

Bajnok: Kovács (Kom.), második Memetovicz (Sub.) és bronzérmes Molnár (HBC).

 

tvk_2008_ifi_51_kg_bajnok_doradi_gyongyos_360_20080922210119_751.jpg

 

Juniorok:

 

48. kg.(2 induló)

A halasiak kedvence, az EB ötödik Babós László (HBC) a kecskeméti Mécs István ellen lépett ringbe. Babós sokkal rutinosabb, képzettebb mint ellenfele, végig akarta bokszolni a három menetet, de Mécs edzője a 2 menetbe feladta a kilátástalan küzdelmet. Hatalmas ünneplés a Horváth István sportcsarnokban, ami nem csak Laci mai, hanem az elmúlt félévi teljesítményének is szólt. Bajnoki címével nagyon szép ajándékot adott az ezen a napon 50. születésnapját ünneplő édesapjának!

 

53. kg. (5 induló)

A csoport Herczeg József (KSC) nagy csatában, megosztott pontozással veri Deák Györgyöt (Szeged).

B csoport: Lakatos Róbert (KSC) az első napon egyhangú pontozássalveri a vásárhelyi Boros Zsoltot, a döntőben Kovács József (Kkf.) nem áll ki, így bajnok Lakatos (KSC), második Boros (Hmvh.).

 

 

56.kg. (5 induló)

A csoport: Auszter Csaba (Kom.) egyhangú pontozással nyer Oláh Dávid (Kkf.) ellen. A másnapi döntőben azonban a komáromi fiú „belehajol” egy rettenetes jobbfelütésbe, így döntő fölénnyel kap ki az első menetben Oláh Jánostól (KSC).
Bajnok Oláh J. (KSC), második Auszter (Kom.), bronzérmes Oláh D. (Kkf.)

A B csoportban Kovács Attila(KSC) az első menetben feladásra kényszeríti Dawid   Potoczeket (NS.).

 

60. kg. (2 induló) Sárközi Elemér (Kom.) és Kanalas Norbert (Kkf.) nagyon szép meccset vív egymással, melyet a szlovákiai fiú nyer megosztott pontozással.

 

66.kg. (3 induló)

Szombaton Tóth Márk (Szoln.) küzdelmes mérkőzésen győzi le egyhangú pontozással a kecskeméti Ónodi Józsefet. A másnapi döntőben Tóth az ugyancsak szolnoki Bene Gergellyel mérkőzött. Balogh András a szolnokiak edzője „egymásra engedte” a két fiút, akik nem is kímélték egymást, végül is Tóth győzött 2:1 arányban.

Bajnok: Tóth M.(Szoln.), ezüstérmes Bene (Szoln.), harmadik Ónodi (KSC).

 

68.kg. (2 induló) Virág Alex (Szoln.) gyönyörű meccsen verte egyhangú pontozással a komáromi Orbán Dávidot.

      

76.kg. (2 induló) Dáni Gyula (Hmvh.) 2:1 arányú pontozással győz Lukac Lanc (Kom.) ellen.

 

81. kg. (2 induló) Mateus Gorowsky (NS) az első menetben döntő fölénnyel veri Balázs Zsoltot (Szeged). A magas, hosszúkezű lengyel srác jobbegyeneseit fél menetig bírta a szegedi fiú.

 

+81. kg. (2 induló) Az EB bronzérmes Völgyi Jenő (Szoln.) nagyon jó mérkőzésen veri egyhangú pontozással az egyre jobb technikai tudással rendelkező Patrik Cenajt (Hmvh.)

 

Ifjúságiak:

 

51.kg. (4 induló) A szolnoki Lovay József megosztott pontozással nyer, a nap egyik legszebb mérkőzésén a  kecskeméti Lakatos István ellen. A gyöngyösi Dobrádi Zsolt ellen Bogdán Richárd (KSC) a harmadik menetben feladja. Jó döntőre számítottunk, azonban az első menetben Lovay belelépett egy test balegyenes, jobbhorog kombinációba így döntő fölénnyel győzött a válogatott kerettag, nagyon jó benyomást keltő gyöngyösi versenyző.

Bajnok: Dobrádi (Gyön.), második Lovay (Szoln.), harmadik Lakatos I.(KSC) és Bogdán (KSC)

 

54.kg. (4 induló) Nagy Krisztián (Szoln.) egyhangú pontozással veri Mátyási Renátót (Pártos SE.), a másik ágon Jakub Tokarz (NS) ugyanígy Gondi Bencét (Hmvh.). A döntőben a lengyel fiút sorozatos szabálytalanságok miatt leléptették, így a szolnoki versenyző nyerte a bajnokságot.

Bajnok: Nagy K. (Szoln.), 2. helyezett Tokarz J. (NS), 3. Gondi (Hmvh.) és Mátyási (Pártos SE.)

 

57.kg. (2 induló) Oláh Richárd (Kkf.) a harmadik menetben feladásra kényszeríti Járomi Krisztiánt (KSC), ezzel ő a súlycsoport győztese.

64.kg. (4 induló). Az első pár hozta a szombati nap legnagyobb küzdelmét: a kecskeméti Varjú György és a pesterzsébeti Csiki Zoltán az ökölvívás minden erényét felvonultatta. Hatalmas taktikai csata, kiváló technikai tudás, ütőerő – az első és a harmadik menetben a bíró számolt Csikire, szerintünk inkább a második számolás volt jogos… -, szoros eredmény: 2:1 Varjúnak. A másik ágon a szolnoki Völgyi János ugyanilyen arányban maradt alul a félegyházi Gálos Tamással szemben. A döntőben Varjú kisebb sérülés miatt nem állt ki, így Gálos ellenfél nélkül nyert.

Bajnok Gálos T. (Szoln.), második Varjú Gy. (KSC), harmadik Völgyi (Szoln.) és Csiki (Pesterzs.)

 

69.kg. (2 induló) Oravecz Pál (Pestezs.) a második menetben feladásra kényszeríti Csillag Tamást (KSC)

 

75.kg. (2 induló) Baranyi Richárd (KSC) remek és nagyon szoros meccset vívott a félegyházi Gondi Tamással (Harangi SE.). Igazi közönségmeccs volt, tudás és ütőerő mind a két fiúnál, ezúttal Baranyi megosztott pontozású győzelmét hozta.

 

81. kg. (3 induló) Az első napon Virganc Roland (Gyön.) az első menetben feladásra kényszerítette Őze Attilát (Szeged). A döntőben a lengyel Bartolomeo Liska a második menetig bírta. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy a lengyel fiúnak ez volt a hetedik mérkőzése.    

Bajnok Virganc (Gyön), 2. Bartolomeo Liska (NS). 3. Őze A. (Szeged).

 

tvk_2008_serdulo_54_kg_bajnok_vaczi_rihard_halasi_box_club_315_20080922210119_346.jpg

Felnőttek:

 

69.kg. (2 induló) Pekanov Tamás (KSC) minden rutinjára szüksége volt, hogy a tapasztalatlanabb és fiatalabb, de roppant bátor szolnoki Péli Tamás ellen győzzön. Pekanov nagyon szépen bokszolt, de Péli méltó ellenfél volt. A halasi közönség állva tombolta végig a meccset. Egyhangú pontozással győzött a kecskeméti versenyző.

 

75.kg. (4 induló) Szombaton a halasi Fátyol a 3. menetben feladja a komáromi Varga Stefán   ellen, ugyanekkor a szegedi Kakuszi Tibor nagy adok, kapok csatában veri 2:1-re Lakatos Máriót (Kom.). A döntő méltó befejezése volt a kupának: két remek öklöző nyílt sisakos küzdelméből megosztott pontozással Varga  Stefán jött ki győztesen.

Bajnok: Varga S. (Kom.), ezüstérmes Kakuszi (Szeged), bronzérmes: Fátyol (HBC) és Lakatos M. (Kom.)

 

Különdíjasok:

Legtechnikásabb versenyzők:

-         serdülő: Gálos Roland (Kkf.)

-         junior: Herczeg József (KSC)

-         ifjúsági: Nagy Krisztián (Szoln.)

-         felnőtt: Varga Stefán (Komárom)

-         külföldi: Sárközi Elemér (Komárom)

-         női: Kovács Ildikó (Szeged)

-         halasi versenyző: Váczi Richárd (HBC)

 

 

A „nap mérkőzése”

- szombat: Varjú György (KSC) – Csiki Zoltán (Pesterzs.)

- vasárnap: Pekanov Tamás (KSC) – Péli Tamás (Szolnok)

 

Ebben az évben adták át először a tragikusan fiatalon elhunyt volt kiváló halasi sportember, a sokszoros válogatott ökölvívó Kincses György emlékére alapított különdíjakat:

 

-         Kincses György emlékdíjas a legjobb „kis súlyú”  felnőtt versenyző: Pekanov Tamás (KSC)

-          

-         Kincses György emlékdíjas a legfejlődőképesebb halasi versenyző: Babós László

 

Csapatverseny eredménye:

                                I.      Kecskeméti Sport Club 38 pont. Ezzel újabb egy évre a kupa védője.

A legeredményesebb csapat edzője címet megkapta: Konkoly István.

                             II.      Szolnoki MÁV 25 pont.

                           III.      Spartak Komárno (Szlovákia) 20 pont. A legeredményesebb külföldi csapatnak járó kupa és a legeredményesebb külföldi edző: Győrffy György

                          IV.      Kiskunfélegyháza 20 pont.

                             V.      – VII.     Halasi Box Club 12 pont

Szegedi Boksz Club 12 pont

Hódmezővásárhely 12 pont

VIII.    Golden Team Bokserski Klub Nowy  Sacz (Lengyelország) 10 pont

IX.       Gyöngyösi SE. 9 pont

X.        Pesterzsébeti SE. 6 pont

XI.       Spartac Subotica (Szerbia) 2 pont

XII.      Harangi SE. Kiskunfélegyháza 2 pont

XIII.    Pártos SE 1 pont.

 

 Mester Sándor

 Fotó: Szabó Lajos